Egyre népszerűbbek az élelmiszerpiacon azok a hústermékek, melyek megjelenésükben egész sonkára, lapockára vagy karajra emlékeztetnek, valódi eredetüket tekintve azonban a húsfeldolgozás melléktermékeként megmaradt különálló húsdarabokból préselik össze őket. Az eljárás során egy speciális kötőanyagot alkalmaznak stabilizátorként, egy fibrinogént tartalmazó, trombinalapú enzimkészítményt.

Jelenleg kidolgozás alatt áll az Európai Bizottságnak azon irányelvtervezete, mely az élelmiszer-adalékanyagok felhasználásának szabályairól rendelkezik. Az Európai Parlament állásfoglalásában elutasította a Bizottság jogszabálytervezetét, mert a képviselők többségét aggasztják a "műhúsokkal" kapcsolatos kételyek. Tabajdi Csaba szocialista EP képviselő a téma kapcsán kifejtette: "A trombin használatának célja, hogy a fogyasztók számára húsdarabokat egységes hústermékként kínáljanak. Ezáltal nyilvánvalóan fennáll a fogyasztók félrevezetésének kockázata, amelyet meg kell akadályoznunk.

Nyilvánvaló, hogy ezek a termékek elsősorban árfekvésük miatt vonzóak, de a legtöbb vásárló nem tudja, mit is fogyaszt valójában. Nem arról van szó (lásd lentebb), hogy ezek a hústermékek ártalmasak lennének az egészségre, egyszerűen csak megtévesztőek.

A Bizottság jelenlegi irányelvtervezete kimondaná, hogy az ilyen árukon kötelező legyen feltüntetni a "többféle húsrészt tartalmazó készítmény" megjelölést. Megtiltaná továbbá a trombin élelmiszer-adalékanyagként való használatát étteremben vagy egyéb közétkeztetési intézményben felszolgált hústermékekben. Ez utóbbit azonban nagyon nehéz ellenőrizni.

Tabajdi kifejtette - a Bizottság irányelvtervezetében foglalt termékcímkézési feltételek nem jelentenek védelmet a fogyasztókban a hústermék egységes volta kapcsán kialakuló félrevezető és hamis képzetek ellen. Ebből kifolyólag fennáll a fogyasztó félrevezetésének kockázata, ha a trombint tartalmazó hústermék fogyasztásával kapcsolatban nem megfelelő tájékoztatás alapján hoz döntést a vásárló.

Jelenleg a tagállami hatóságok dönthetik el, engedélyezik-e a trombin használatát. A Bizottsági javaslat uniós szintre emelte volna a kérdést. A képviselők arra is felhívták a figyelmet, hogy a trombinos húskészítményeknél nagyobb a bakteriális fertőzés esélye.

Fontos tudni:

A fibrinogén egy vér protein, amely részt vesz a véralvadási folyamatokban és magas szintje a szív és érrendszeri betegségek kialakulásában ugyancsak jelentős szerepet játszik!

Alvadási faktor, a vérplazmában található fehérje, amely trombin hatására fibrinné alakul. A véralvadás folyamatának több lépcsős modelljében az egyik alvadási reakcióért felelős anyag. Laboratóriumilag mennyisége meghatározható azokban az esetekben, mikor valamilyen véralvadási zavar valószínűsíthető.

Thrombin (trombin): Egy enzim amely protrombinból keletkezik és a fibrinogént fibrinné alakítja, thrombin. Kulcsfontosságú szerepet játszik a véralvadásban.

... gondolkozzunk azon, mi van akkor, ha ezekből az anyagokból túl sok van a szervezetünkben?! Egy történet a véralvadás folyamatáról:

Vérfagyasztó tökéletesség

Charles Darwin, amikor a Galápagos-szigetek szikláin mászva éppen a pintyeket figyelte, bizonyára lehorzsolta a térdét. Az apró seb azonban hamar begyógyult. Ha Darwin fel is figyelt volna minderre, nem tudta volna elmagyarázni a véralvadás folyamatát. Ugyanis az élet alapköveit képező molekulák szerkezetének felfedezésére még a következő századig várni kellett. Az élő szervezetekben zajló biokémiai folyamatok, amelyeket időközben megismert a tudomány, bonyolultságuknál fogva komoly kihívást jelentenek az evolúcióelmélet hívei számára. Ilyen csodálatos folyamat a vér megalvadása is.

A vér viselkedése ugyanis egészen sajátságos. Ha kilyukad egy folyadékot tartalmazó edény – mondjuk egy tejesdoboz vagy egy gázolajhordó -, akkor a tartalma elfolyik. Természetesen a kiürülés sebessége függ például a folyadék sűrűségétől, a lyuk méretétől, vagy az edény nyomásától. Mesterséges beavatkozás nélkül azonban az edény kiürül. Ezzel ellentétben, ha valaki megvágja az ujját, a seb normális esetben csak rövid ideig vérzik – addig, amíg a képződő vérrög eltömi a keletkezett rést. Ezt követően a vérrög megszilárdul, majd a seb fokozatosan begyógyul. A véralvadás annyira természetesnek tűnik, hogy a legtöbb ember el sem gondolkodik rajta.

Tudni kell azonban, hogy az emberi szervezet rendkívül összetett folyamat segítségével akadályozza meg, hogy a sérült éren keresztül nagyobb mennyiségű vér folyjon el. A négy alapvető funkció (az erek összehúzódása, a vérlemezkék összetömörülése, a véralvadási rendszer és a fibrinolitikus rendszer) együttes és összehangolt működése szükséges a sikeres védelemhez. Ezek közül írásunkban csupán a véralvadást vizsgáljuk.

Amikor a nyomás alatt álló keringési rendszer megsérül, a keletkezett rést azonnal el kell tömni, különben az élőlény elvérzik. A véralvadásnak tehát a sérülés teljes hosszában, pár percen belül, tökéletesen el kell tömítenie a keletkezett rést. (Ellenben ha a vérrög netán rosszkor, vagy rossz helyen képződik, akkor elzárhatja a keringés útját, ami például szívrohamhoz, vagy agytrombózishoz vezethet.) Továbbá az alvadásnak a seb tömítését követően meg kell állnia, különben az egész keringési rendszer megszilárdulna, ami az élőlény biztos halálát jelentené. Láthatjuk tehát, hogy a véralvadás csak szigorúan szabályozott módon játszódhat le: vérrög csak akkor és csak ott képződhet, amikor és ahol erre szükség van. Hogyan oldja meg a szervezetünk ezt az összetett feladatot?

A vérrög

A biokémiai vizsgálatok azt bizonyítják, hogy az alvadás kémiai folyamata mérhetetlenül összetett: számos független fehérjemolekula kölcsönhatásának szövevényes rendszere. Ez a rendszer bármelyik alkotóelem hiányában vagy nem megfelelő működése esetén összeomlana: a vér nem a kellő pillanatban, és nem a megfelelő helyen alvadna meg.

A véralvadás egyetlen lehetséges alapanyaga egy bizonyos fehérjekomplex, a fibrinogén, amely a vérplazma 2-3%-át alkotja. Egy elsütésre váró pisztolyhoz hasonlóan kering a vérben, csakúgy, mint a többi, a véralvadásban szerepet játszó fehérje. Normál esetben a fibrinogén mindaddig oldott állapotban van a plazmában – ahogy az óceánok vizében a só -, amíg valahol sérülés nem keletkezik. Sérülés esetén egy másik fehérje (a thrombin) a fibrinogénmolekulát alkotó három fehérjeláncból kettőről levág egy kis darabot.

A csonka fehérje (amit ebben a formájában már fibrinnek neveznek) a levágott részek helyén "ragadós" felületűvé válik, így nagyszámú fibrin összetapadása válik lehetővé. Azonban láss csodát, mindez nem káoszt eredményez, hanem – a fibrinmolekula alakjából adódóan – nagy kiterjedésű, szabályos térháló alakul ki. A háló lyukainak mérete alkalmas arra, hogy visszatartsa a vér sejtjeit, akár a futball-labdát a háló. Így alakul ki a kezdeti rög. A térháló nagyszerűsége abban rejlik, hogy nagy felületet befed, pedig csak minimális mennyiségű fehérjét tartalmaz. Ha tömör rög jönne létre, akkor sokkal több fehérjére és időre lenne szükség ugyanekkora felület eltömítéséhez.

A thrombin – amely a fibrinogénből hasítással fibrint hozott létre – a véralvadás rendkívül szabályozottan zajló folyamatának csupán utolsó lépését hajtja végre. Ha a véralvadásban csupán ez a két fehérje játszana szerepet, a folyamat ellenőrizhetetlenné válna. A thrombin gyorsan fibrinné alakítaná az összes fibrinogént, így a keringési rendszerben lévő folyadék rövid idő alatt teljes egészében megalvadna. Ez az oka, hogy a thrombin aktivitását is szabályozni kell. Alapvető fontosságú tehát, hogy thrombin csak sérülés következtében képződjön – akkor viszont azonnal.

A kémiai riadólánc

Az enzimek olyan fehérjék, amelyek valamely biokémiai reakció lezajlását segítik elő. A test gyakran inaktív formában tárolja az enzimeket, későbbi felhasználás céljára (ezek az említett "elsütésre váró fegyverek"). Az enzimek bevetésre váró, inaktív formáját általában "proenzimeknek" nevezik. Amikor egy bizonyos enzim jelenléte szükségessé válik, a proenzim aktiválódik és enzimmé alakul. Ahogy a fibrinogén-fibrin átalakulásnál láttuk, a proenzimek gyakran a molekula kis részletének lehasadásával válnak aktívvá. Ily módon nagy mennyiségű enzim tárolható inaktív formában, majd amikor szükséges, rövid idő alatt létrehozható a szükséges mennyiségű aktív enzim.

A szervezetben az enzimek aktivitásának hatását gyakran egymást követő reakciók sorozata (úgynevezett kaszkád-rendszer) erősíti. Az első enzim hat a másodikra, az a harmadikra, és így tovább. Ha példának okáért a folyamat minden enzimmolekulája a következő enzim száz molekulájának képződését segíti elő, akkor egy négylépcsős folyamat esetén a folyamat erősítése már egymilliószoros. Ennek következménye, hogy a sorozat utolsó enzimjéből nagyon rövid idő alatt hatalmas mennyiségű aktív forma keletkezik.

A véralvadás egyszerűsített mechanizmusát a lentebb mellékelt ábra szemlélteti. A fibrin (az utolsó láncszem) aktiválódása két, egymással összekapcsolódó, több lépésből álló úton jöhet létre.

Nézzük előbb az ún. intrinsic reakciósorozat útvonalát. A folyamatban részt vevő különböző enzimeket a kutatók "faktoroknak" nevezték el, melyeket más-más számmal láttak el. Hogy melyik faktor pontosan melyik fehérjét jelenti, az a táblázatból látható. Az enzimek nem aktív állapotát a római számok mutatják, aktív állapotukat pedig az alsó indexbe tett kis a betű jelzi.

Ez a reakcióút úgy indul el, hogy a vérben lévő XII-es véralvadási faktor a sérülés során képződött rendellenes felülettel érintkezik (amellyel normál "üzemmenetben" nem találkozik), és ettől aktívvá válik. A XII-es faktor aktiválja a XI-es faktort, ez pedig a IX-es faktort kelti életre. A IX-es faktor pedig (a VIII-as faktor segítségével) működésbe hozza a X-es faktort.

A másik (extrinsic) reakcióutat a szöveti elemek sérülése váltja ki. A szövetek szétroncsolódott sejtjeiből felszabaduló szöveti faktorok (zsírszerű fehérjemolekulák) váltják ki a VII-es faktor aktiválódását, ami pedig szintén a X-es faktor aktiválódását segíti.

A X-es faktor aktiválódásánál találkozik a két reakcióút, és innentől már egy úton haladnak tovább. Az aktiválódott X-es faktor az V-ös faktor segítségével a prothronbint thrombinná alakítja, ami így aktívvá válik. Innentől már ismerjük a történetet: a thrombin fibrinné hasítja a fibrinogént, ez pedig térhálót képezve vérrögöt hoz létre. A kialakult vérrög megerősítésében számos egyéb enzim és molekula vesz részt.

Fontos megemlíteni, hogy egyes faktorok elősegítik a folyamat korábbi faktorainak képződését is. A VIII-as faktor aktiválódását például, annak ellenére, hogy két lépéssel utána következik, a thrombin katalizálja! Ezáltal a véralvadás egy önmagát erősítő folyamattá válik.

A rendszer valójában még ennél is sokkal bonyolultabb, ugyanis az egyes faktorok aktiválódásához a láncban előttük lévő, már aktiválódott faktoron kívül általában más enzimekre és segédanyagokra is szükség van; például több lépéshez elengedhetetlenül szükséges K-vitamin és kalcium-ionok jelenléte. Ráadásul a reakciók két leírt útvonala szorosan összekapcsolódik, és bonyolult módon szabályozzák egymás működését (ennek részletezésétől most eltekintünk).

Végezetül felmerül még egy probléma: ha a véralvadás egyszer beindul, nem szabad az egész vérrendszerre kiterjednie, hanem szigorúan csakis a sérült rész közvetlen környezetére kell szorítkoznia. Ezt a véralvadási rendszerhez hasonlóan bonyolult, ellentétes hatású rendszer biztosítja, tökéletesen együttműködve a véralvadás kaszkád rendszerével. Ha a két rendszer nem állna egymással tökéletes szinkronban, akkor vagy megalvadna a testben lévő összes vér, vagy pedig az éppen megalvadni készülő vérrög még a seb gyógyulása előtt feloldódna.

A véralvadásban résztvevő fehérjék elnevezései:

A rend és a rendező

Láthattuk, hogy a véralvadás két egymással szoros kölcsönhatásban lévő láncreakció eredménye, melyet az egymással tökéletesen összeillő elemeken kívül számos enzim és molekula működtet. Ha egy percig elgondolkodunk rajta, rájövünk, hogy erre a mechanizmusra pontosan ráillik a "nem egyszerűsíthetően bonyolult" kifejezés. Ugyanis az egymásra ható komponensek közül bármelyiknek az eltávolítása az egész rendszer működésképtelenségét, összeomlását eredményezné. A rendszer nem egyszerűsíthető, mert az összes résztvevő megfelelő működése szükséges ahhoz, hogy a vér a megfelelő helyen és a szükséges pillanatban alvadjon meg, de csak akkor, és csak ott.

Lehetetlen egy ilyen elképesztően bonyolult rendszer véletlenszerű megjelenése. További érdekesség, hogy a véralvadási rendszer néhány elemének a működésbe lépéséhez a sorban jóval utána következő elem jelenléte szükséges; ez utóbbiak kialakulása viszont a láncban előttük álló elemektől függ. Ebből kifolyólag logikailag elképzelhetetlen, hogy a véralvadási rendszer az idők során, fokozatos módon, apró változások sorozataként alakult volna ki. Egy biztos: a tudomány jelenlegi állása szerint nincs ember a Földön, aki meg tudná magyarázni, hogy a véralvadás rendszere hogyan tudott volna evolúciós úton kifejlődni, elérve mai formáját.

Ha mindennapi életünk során egy – összetettségét és strukturáltságát tekintve – nagyságrendekkel egyszerűbb rendszerrel találjuk szembe magunkat (mint mondjuk a rákosrendezői pályaudvar sín- és váltórendszere, vagy egy számítógép processzorának belső struktúrája), akkor eszünkbe sem jut azt feltételezni, hogy mindez pusztán a véletlen műve lenne. Miért ne ismerhetnénk hát fel ebben a sokkal bonyolultabb rendszerben egy intelligens tervező keze nyomán?

Dr. Farkas Ferenc (A Védikus Tudományok Kutatóközpontja)

Irodalom:

Behe, Michael J.: Darwin’s black box. Touchstone Book, New York, 1998.

Devlin, Thomas M.: Textbook of Biochemistry With Clinical Correlations. New

York, Chichester, Brisbane, Toronto, Singapore, 1992.

Metzler, David E.: Biochemistry – The Chemical Reactions of Living Cells.

Academic Press, New York, San Francisco, London, 1977.

Stryer, Lubert: Biochemistry. Freeman and Company, New York, 1995.

(forrás: kisalfold.hu, europarl.europa.eu, kutatokozpont.hu)